Magyarok Kenyere Program

2015. november 20. péntek, 13:08 Szerkesztő
Nyomtatás

2015-ben immáron ötödik alkalommal kerül megszervezésre az a program, amelynek keretében az ország összes megyéjéből, megyei jogú városaiból, kisebb településeiről, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről (Sepsiszentgyörgytől Lendváig, Pozsonytól Zentáig) felajánlott búzát, összegyűjtik, egy ünnepélyes összeöntést követően megőrlik, és az őrlés fázisa után lisztet készítettek belőle.

A Magyarok Kenyere Program keretében összegyűjtött búzából őrölt liszt túlnyomó részét idén is a program elsődleges kedvezményezettjei kapják. Partnerségben egy igen eredményes gyűjtés után a legrászorultabbakhoz jut el a liszt.  Ebben az évben már lehetőség van arra is, hogy minden magyarországi megye egy vagy több karitatív szervezete is részesüljön az összmagyar lisztadományból. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnökei a hagyományteremtő céllal elindított Nemzeti Adományozási Napon, november 19-én adták át az adományokat. A megyei adományozási ünnepség Túrkevén volt, ahol a Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Szervezete 15 tonna lisztadományt kapott

„2015. november 19-e azzal a nem titkoltan hagyományteremtő céllal elindított Nemzeti Adományozási Nap, amitől kezdve szándékunk szerint minden magyarországi megyében és a határokon túli magyarok lakta területeken elindulnak a liszteszsákokkal megrakott teherautók, s a magyar gazdák lisztet fognak osztani. Azt a lisztet, amit sok ezer szántó-vető adott össze, azok, akik első szóra megosztották erőfeszítéseik gyümölcsét, mert segíteni jó!” – hangsúlyozta  Korinek László akadémikus-jogászprofesszor, a Magyarok Kenyere Program elindítója.
A megyék száz magyarországi és határon túli szervezetnek juttatnak az összegyűjtött lisztadományból. A szervezetek között megtalálható többek között a Máltai Szeretetszolgálat, az SOS Gyermekfalu, a Magyar Vöröskereszt, valamint számos gyermek- és idősek otthona is.

Idén a program a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Pécsi Önkormányzat és a búza összegyűjtését végző Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésében valósult meg.


Módosítás: ( 2015. november 20. péntek, 22:06 )