A nagy kockázat miatt egyelőre nem indulnak újra a jogosítványhoz szükséges elsősegélyvizsgák

2020. május 08. péntek, 00:00 Juhász Éva
Nyomtatás

Mint ismeretes az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyével 2020. május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével szigorú biztonsági intézkedések mellett – egyebek között maszk és kesztyű kötelező viselésével – újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések.

A jogosítványhoz szükséges elsősegélyvizsgát azonban a Magyar Vöröskereszt a jelenlegi járványügyi helyzetben egyelőre nem indítja újra. A karitatív szervezet felelős döntésének az az oka, hogy a gyakorlatok jellegéből adódóan elkerülhetetlen a közeli, személyes kontaktus, illetve jónéhányat nem lehet végrehajtani a kötelezően előírt védőfelszerelésben.


A jogosítvány megszerzésének elengedhetetlen része a szabályos elősegélynyújtásban való jártasságot tanúsító vizsga, amelynek szigorúságán a jelentősége miatt most sem lehet lazítani, viszont nem lehet a fertőződés kockázata nélkül lebonyolítani. A vizsgák újraindításának lehetőségét legközelebb május 18-án vizsgálja meg a szervezet, addig a jelöltektől türelmet kér a saját biztonságuk érdekében.

Módosítás: ( 2020. május 10. vasárnap, 18:43 )