A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. Ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink. Ennyi véradó szükséges ahhoz, hogy az egészségügyi intézmények számára szükséges vér folyamatosan és zökkenőmentesen rendelkezésre álljon.
Véradás-szervezési tevékenységünket az Országos Vérellátó Szolgálattal megkötött Együttműködési Szerződés alapján végezzük. Szervezeteink a véradó- napok szervezését donortoborzó tervek alapján, a heti egyenletes vérellátás biztosításának figyelembevételével végzik. A Magyar Vöröskereszt szervezői kiemelten fontosnak tartják a lakosság részvételi arányának emelését, ezen belül is a 18. életévüket betöltött fiatalok megnyerését.
A vér mással nem pótolható, legyen Ön is véradó, vagy segítse szervezői munkánkat!

Az ország egész területén – az egyetlen civil szervezetként – végezzük a véradások tervezését, szervezését és folyamatosan kapcsolatot tartunk a véradó eseményt biztosító helyszínek önkéntes kapcsolattartóival valamint az Országos Vérellátó Szolgálattal.A véradás szervezése során az alábbi módszereket alkalmazzuk: plakátolás, hirdetés a média bevonásával, tájékoztató órákkal népszerűsítettük a véradást közép- és felsőfokú oktatási intézményekben. Új munkahelyeket keresünk meg, személyre szóló meghívókat, éves véradó naptárakat készítünk, és bevonjuk a szervezésbe az iskolákat és óvodákat is a szóróanyagok kihelyezésével. Istentiszteleteken és a miséken történő kihirdetés is eredményes, mert tájékoztatják a hívőket a soron következő véradásokról.Az "alvó véradók" újbóli megszólításánál fontos a személyes kapcsolattartás, meggyőzés. Megítélésünk szerint, ha államilag elismertebbé tennék a véradást, akkor talán nagyobb lenne az adakozási kedv, hiszen ezeket az embereket említjük "csendes hősöknek"!

AKTUÁLIS VÉRADÁSOKRÓL A veradas.hu OLDALON TÁJÉKOZÓDHAT!










